2011. október 3., hétfő

Október 12. FÓKATELEP & RASASOUND

A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamária sokoldalú tehetségének a találkozása új minőséget hozott létre - rock alapokon nyugvó, sajátos stílusú világzenét, amelyben a magyar csujogatós találkozik a bolgár népdallal, a cigány tangó a sanzonnal, a latin ritmusok az afróval.











Biljarszki Emil - billentyűk, gitár; Oláh Annamari - ének; Szalay Péter - gitár; Somogyi Ferenc - basszusgitár; Jócsik János - perka; Csányi Viktor - dob

További információk, meg egy csomó zene-, és videó az együttes honlapján!


A RasaSound zenekart Szende Balázs dobos alapította 2010 márciusában Budapesten. A cél egy stílusokon túlmutató, saját zenei formanyelv kialakítása volt, melynek alapját a pszichedelikus és elektronikus zenék élő hangszerekkel való ötvözése adta. A tagság kialakulása és egymásra hangolódását követően a zenekar közös improvizációkra épülő kollektív zeneszerzés folyamatába kezdett, melynek első kézzelfogható eredménye a 2011 márciusában megjelent Synthetic Nature című kislemez. Ez a közel húsz perces bemutatkozó anyag velős összefoglalója a zenekar megkezdett utazásának és útkeresésének első időszakából.

Vetíteni fog a jólelkű Vj Ártatlan.

2011. szeptember 22., csütörtök

Szeptember 28. SMÁRTON TRIÓ

„Egyszer egy lány odajött, és azt mondta, tetszett neki” – sorolja a zenekar múlhatatlan sikereit Sütő Márton.

A Smárton trió zenéje izgalmasan ötvözi a jazz zenei gondolkodását és igényességét a rock lendületével és erejével. Ennek köszönhetően minden hallgató megtalálja kedvenc számát és fordítva, minden szám rajongóra talál. Így van ez a koncerteken és a lemezeken is.





2011. szeptember 19., hétfő

Szeptember 21. MAGONY

Indul az őszi évad! Több, mint másfél hónap szünet után folytatódnak a Mű-Hely esték a Dürer Kertben! Sorozatunk a számtalan formációból (Dresch Quartet, Djabe, Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band, stb) is ismerhető Kovács Ferenc "Öcsi" zenekara, a Magony fellépésével indul újra.














A Magony együttes 2001-ben alakult Kovács Ferenc azonos című szóló albumának élő előadására. A folyamatosan bővülő repertoár időről időre saját szerzeményekkel, s ismert magyar népdalok egyéni feldolgozásával gazdagodik. Saját zenei stílusukat "kortárs parasztzene"-ként szeretik jellemezni.

Kezdés 21 órakor, belépő továbbra sincs, de a sorozatot támogató adományokat nagy köszönettel elfogadunk.

A koncert után ismét kötetlen free jam, ameddig csak tart a lelkesedés a zenészek és a közönség részéről...

A helyszínen kapható lesz a Mű-Hely cédé is!


SZEPTEMBER 28-ÁN SMÁRTON TRIÓ !

2011. június 27., hétfő

MEGJELENT A MŰ-HELY CD!

Válogatás az elmúlt év örömzenéléseiből.


Közreműködő zenészek: Ágoston Béla, Kézdy Luca, Murányi Ákos, Kardos Dániel, Pagonyi András, David Yengibarjan, Molnári Ákos, San Borondon Cyclo Fanfaria, Szakáll László, Jakab Viktor, Kenderessy Gabi, Vajdovich Árpád, Pável Norbert, Jakab Viktor és sokan mások...

Kapható szerdánként a helyszínen.
Ára: a cédé megvételével a sorozat létrejöttét támogatod, annyit adsz, amennyit szánsz rá (legalább egy ezrest azért kérjük szánj rá)!

Július 27. szerda 20:00 KARDOS DÁNIEL & DJANGO!

Djanho Reinhardt, Stephane Grapelli és a harmincas évek jazz világát megidéző örömzenélés három sokat próbált zenésszel.

Kardos Dániel - gitár, Horváth Márk - gitar, Jakab Viktor - bőgő

Július 20. szerda 20:00 NAGY NYÁRI JAM SESSION

Nagy nyári jam session a Mű-Hely sorozat legkedvesebb zenészeivel.

by Sekti Artanegara